quotes.


 "Azokat a dolgokat, amiket szeretsz, vagy utálsz rajtad kívül még ezrek, és ezrek szeretik és utálják ugyanúgy."

 "A várakozás ott csal meg, ahol legtöbbet ígér; s akkor sikerül, Mikor a remény csüggedésbe hül."

 "Elég, ha az ember elhiszi, hogy léteznek angyalok, elég, ha szüksége van rá. És akkor megmutatkoznak, és ragyognak, mint a hajnal első fényei."

 "Az egyik percben nincs semmid, a másik percben meg többet kapsz, mint amit el tudsz fogadni."

 "Sokak szerint a remény erőt ad, mások viszont, akik már reméltek, nemcsak úgy ímmel-ámmal, hanem igazán, azok tudják, hogy ez pont fordítva van: a reményhez kell az erő. Sokkal több erő kell hozzá, mint a reménytelenséghez. És szégyen, nem szégyen, az ember ereje, főleg ősszel, véges."

"Aki nappal álmodik, sok olyasmit tud, ami rejtve marad a csupán éjszaka álmodók számára."


"Néha valaki nem azért emel falat maga köré, hogy távol tartsa a többieket, hanem azért, hogy megbizonyosodjon arról, ki az aki törődik vele annyira, hogy ezeket a falakat áttörje"

"A bocsánatkérésnek nincs köze ahhoz, hogy igazad van-e vagy sem. Egyszerűen azt jelenti hogy többre értékeled a kapcsolatodat az egodnál."

"- Szerinted mikor hal meg egy ember?
...- Talán, amikor keresztüllövik a szívét egy golyóval?
- Nem.
- Amikor elkap egy gyógyíthatatlan betegséget?
- Nem. Hanem akkor... ha elfelejtik."

"A zene megsokszorozza örömünket, megsokszorozza fájdalmunkat. Ha elviselhetetlen a fájdalom, a zene két lehetőséget hagy, és döntésre kényszerít: elpusztulni vagy újjászületni"

"Nem akarom megmagyarázni a szövegeimet. Azt akarom, hogy mindenki a saját asszociációit hallja ki belőlük. A szerelmet mindenki másképp éli át."


"A hangok, az akkordok második nyelvvé váltak a számomra, és gyakran megesik, hogy ennek a nyelvnek a szókészletével fejezem ki az érzéseimet akkor, amikor a hétköznapi beszéddel kudarcot vallok."
Saul Hudson

"A szeretet azokat a könnyeket is meglátja, amelyeket nem sírtak el, és azokat a kéréseket is meghallja, melyeket nem mertek kimondani"

"Néha az életben, te találsz egy különleges barátot.
Valaki, aki megváltoztatja az életedet azáltal, hogy csak része annak.
Valaki, aki megnevettet addig, amíg nem tudod abbahagyni.
Valaki, aki meggyőz téged, hogy valóban van egy bezárt ajtó, ami csak arra vár, hogy kinyisd.
Ez az örök barátság."