Felismerés

Néha szokásom visszaolvasni a bejegyzéseimet itt a blogban, vagy egyéb ilyen helyeken. Ilyenkor rájövök, hogy bizonyos dolgokról mennyit változott a véleményem, hogy az eltervezett dolgaim hányszor nem úgy sikerültek, ahogy szerettem volna, és mennyi figyelmet áldoztam emberekre, akik nem érdemelték meg.
Furcsa látni, mennyire oda voltam olyan emberekért, akiket ha most látnék az utcán, jó messze elkerülnék. Az is az, hogy elég hosszú ideig padlón voltam, egy olyan ember miatt, aki meg sem érdemelt, és azt hittem, Ő az igazi. Most, fél év elteltével, teljességgel baromságnak tartom, hogy akár csak egy percig is bánkódtam utána. Érdekes, nem?
 Az emberi természet a legfurcsább a világon. Ami van, az soha nem jó, ha elveszted, fontos lesz. Általában ez így megy, bár én kivételnek érzem magam ez alól, de lehet, hogy tévedek. Ez most egy hosszúra nyúló elmélkedés lesz, szóval, elnézést kérek, ha páran elalszanak a végére : )
Igazából rengeteg olyan dolog történt velem, amit soha nem is gondoltam volna, hogy megtörténik. Gondolkodtam azon is, hogy az ember álmai is mennyit változnak, csak úgy, egyről a kettőre. Kiskoromban tanárnő akartam lenni, aztán TV-s műsorvezető, majd színésznő, majd képregényrajzoló, jelen esetben: híres zenész.
Viszont, amikor még tanárnő akartam lenni, soha, meg se fordult a fejemben, hogy én valaha egyszer is, egyáltalán hangszerhez fogok nyúlni, most pedig imádok gitározni, már amennyire tudok... Ki tudja, talán pár év múlva az lesz az álmom, hogy egyszer majd én legyek a miniszterelnök... (bár erősen kétlem)
Abban is kezdek kételkedni, hogy van értelme az álmainknak. Jó, persze.... inspirál, és hasonlók. De egyre inkább afelé hajlok, hogy nincs nekik. Vannak páran, akik hisznek benne, hogy valóra váltod, hisznek benned. Viszont a legtöbben kinevetnek, és azt mondják, úgy sem jöhet össze. Talán, igazuk van.
Kezd eltűnni bennem az ez iránti törekvés, egyre jobban veszítek az inspirációmból, szépen lassan kihal belőlem ez az egész. Hiszen, mennyi az esélye annak, hogy valaha is híres leszek? Ugyan, semmi. De dédelgetni jó, addig sem kell komoly célokon gondolkodni. De ha mindenképp álom kell, itt van egy: egy békés élet, boldog családdal. Ez talán annyira nem elrugaszkodott, viszont a mai világban még ez is kétséges.
Talán többre mennék, ha valós dolgokat kezdenék el tervezgetni, nem pedig a tündérmeséimet dédelgetni. Viszont, ha ezek a valós dolgok, olyanok, amiket én nem szeretek? Akkor mégis jobb álomvilágba ringatni magam? Nem tudom, talán még nem is kell...